A NOL cikke szerint ellopták a debreceni MODEM raktárából Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotását és Nemes Lampérth József Táj dombokkal című tusrajzát, amelyek értéke összesen több mint százmillió forint. A lap szerint az intézmény a múlt héten feljelentést tett az ügyben, melyről az önkormányzat is tud, de a nyilvánosságot „elfelejtették” tájékoztatni róla.
A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter debreceni műgyűjtő a Népszabadságnak azt mondta: nem tudni, hogy a műveket mikor és milyen körülmények között lopták el, és érthetetlen, hogy az ipari kamerákkal megfigyelt és biztonsági őrökkel felügyelt létesítményben miért nem vették észre hamarabb a bűncselekményt. Antal Pétert mintegy két hete értesítették a MODEM-ből, hogy nézzék át a földszinti raktárt, mert nem találnak két képet. Ezután Kukla Krisztián igazgató belső vizsgálatot rendelt el, majd múlt héten feljelentést tett.
A Antal-Lusztig gyűjteménnyel nyílhatott meg a MODEM
Antal Péter, az alkotások tulajdonosa megerősítette az MTI-nek az alkotások eltűnéséről szóló hírt. Mint Antal elmondta: a két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képező alkotásnak, amit 8 évvel ezelőtt, 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben – emlékeztetett.
Megjegyezte: a most eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett.
Antal Péter az MTI érdeklődésére elmondta: két hete értesítették a MODEM-ből, hogy leltároztak, és két kép hiányzik a gyűjteményből. Miután a raktárak újraellenőrzése során sem került elő a két alkotás, belső vizsgálatot rendelt el a MODEM igazgatója, de így sem bukkantak az alkotások nyomára. Antal Péter tudomása szerint a MODEM igazgatója ezt követően, múlt pénteken büntetőfeljelentést tett az ügyben.